Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: Miért töltesz annyi időt ezzel a teremtménnyel? És az Úr azt felelte: Látod az összes specifikációt, amelynek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt?

- Mosható legyen, de ne műanyag, több mint kétszáz mozgó alkatrészből álljon, amelynek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket a karjában tartani, megölelni úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott térdtől az összetört szívig, és mindezt mindössze két kézzel.
Az angyalra mindez mély benyomást tett.
- Két kézzel? Az lehetetlen! És ez a standard modell? Túl sok munka ez egy napra... várj holnapig, és fejezd be akkor!
- Nem - mondá az Úr. - Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, amely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.
Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
- De Uram, olyan puhának alkottad őt.
- Igen puha - mondta az Úr. - De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mi mindent elvisel és legyőz.
- Tud gondolkodni? - kérdezte az angyal.
- Nem csak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is - válaszolta az Úr.
Az angyal megérintette a nő arcát...
- Uram úgy tűnik, a teremtényed ereszt! Túl sok terhet róttál rá.
- Nem ereszt ... Ezek könnyek - javította ki az Úr az angyalt.
- Mik azok a könnyek? És mire valók? - kérdezte az angyal.
És mondá az Úr:
- A könnyek fejezik ki a bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát,
szenvedését és a büszkeségét.
Mindez nagy hatást tett az angyalra.
- Uram, zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos. Olyan erő birtokában van, amelyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat, és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét, és véleményét. Mosolyog, amikor sikoltani, szeretne. Dalol, amikor sírni, volna kedve. Sír, amikor boldog, és nevet amikor fél. Harcol, azért amiben hisz. Kiállt az igazságtalansággal szemben. Nem fogadja el a nem-et válaszul, ha jobb megoldást tud. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél. Szeretete feltétel nélküli. Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak. Örül, ha születésről vagy esküvőről hall. Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel. Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthatja az összetört szívet. Csak egyetlen hibája van:

ELFELEJTI MENNYIRE ÉRTÉKES.

  A Balaton parton sétáltam, szembejött egy nagymenő. Villogott a fehér fogsor, körbevette 5-6 nő. Azt mondta: enyém ez a város, és enyém a kikötő, mindenre van elég pénzem, hagyom, had menjen az idő!

Mindent itt kell hagyni, semmit nem viszel tovább. 
Úgy mész ahogy jöttél, erre gondoltál e már? 
Eljön majd az óra, senki nem tudja mikor.
Örökké fogsz élni, de nem mindegy hogy hol. 

Láttam egy öreg szántóvetőt, aki egész nap dolgozott, pöfögött a piros traktor, soha nem unatkozott. Nem volt se kutyája, se macskája, mégis egész nap robotolt, gyűjtött egy újabb házra pedig már 100 esztendős volt.

Mindent itt kell hagyni, semmit nem viszel tovább. 
Úgy mész ahogy jöttél, erre gondoltál e már? 
Eljön majd az óra, senki nem tudja mikor.
Örökké fogsz élni, de nem mindegy hogy hol. 

  Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant - és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám - megszerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét. Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől. Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembe levő hegyoldalban legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnapmég kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. 

A Bözödújfalusi-víztározó építése 1988-ban kezdődött meg, a gátépítés azonban már 1975-ben megindult, 1977-ben leállt, de 1984-től újra beindult. A gát 625 m hosszú és 28 m magas.

1985-ben elkezdődött a falu kitelepítése. 1992-ben még 126 lakosa volt, melyből 99 magyar, 23 cigány és 4 román, de a tervek szerint minden lakót ki kellett volna telepíteni. 1994-re a falu két templomával együtt teljesen víz alá került, lakosai – ki hová tudott – elköltöztek. Mindössze 12 ház menekült meg az elöntéstől, melyekben negyvenen laknak.

A falu első világháborús emlékművét 1996-ban kiemelték a vízből és a Tanorokba helyezték át. Minden év augusztusának első szombatján a falu egykori lakói falutalálkozót tartanak. A falu különlegességét az adta, hogy katolikus, unitárius, ortodox és székely szombatos felekezet egyaránt megtalálható volt egy helyen.

Az egykori falu emlékét márványtábla őrzi, amelyen a lakosok nevei és a faluban gyakorolt vallások szimbólumai láthatók. A Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll: 

"A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a VALLÁSBÉKE helye és szimbóluma."